Szeretet-Gyűlölet

Gyűlölöm a hangod,
Ahogy hozzám suttog,
Gyűlölöm a kezed érintését,
Mellyel érzem bőröd selymességét.
Gyűlölöm az ajkad ízét,
Mert érzem bizsergését.
Gyűlölöm, ha simogatsz,
Mert szívem hevesen dobban.
Gyűlölöm, ha fájnak emlékeid.
Gyűlöllek, mert becsaptál,
Gyűlöllek, mert szívembe hatoltál.
Gyűlöllek, mert nem tudlak feledni.
Gyűlöllek, mert emlékeid szívemből nem tudom kitépni.
Gyűlöllek, mert szenvedek,
Gyűlöllek, mert csak Téged Szeretlek

Szerelem

Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni,
Megfúltál, úgy öleltelek
Mutatni, hogy ölelj te meg.
És sírtam is, ölelve térded,
Mert tudtam, hittem, hogy megérted.”

Shiver

Sam:


"Te vagy a második bőröm
nyaraim-teleim-őszöm
Kikelet átkelni érted
s e veszteség csodaszép, érzed?"

"Leváltván bőrömet
csak a pillantásom marad,
min át fejembe láthatsz:
Enyémnek tudd magad!"

"Ujjad mintáz az arcomon
Nem rajzolhatod át lényem új alakját
Bensőmben rejtem
mióta melletted fekszem, melletted fekszem."

"Nyáron szerettem őt meg, ó édes nyári lány,
Nyárból teremtett meg, ó édes nyári lány,
Telünk jó volna még, ó édes nyári lány,
De hevem nem elég, ó édes nyári lány.

Nyár, mikor mosolyog, s gyerekként kacagok,
Életünk nyara ez, nyújsuk hát, hosszú lesz.
Tenyerén forróság, tenyerén nyári szél,
Légy a mindenünk, nyár, boldoggá tehetnél."

"reszketés, zuhanás, ránt a semmi
nyújtom feléd kezem
jeges vész, elveszem
e törékeny szerelem
csak arra jó
hogy hangozzék
a búcsúszó?"

Rainer Maria Rilke-A csend

"Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem-
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyeli a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?

Moccanok épp csak-a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függyönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akira gondolok:
Téged nem látlak."

Rainer Maria Rilke-Shiverből

"Magányom nem elég
Hogy életem szentre váltsam,
A világban semmi vagyok, S túl sok, hogysem eléd
Állhatnék, mint puszta dolog
Bölcs és sötét.
Akarom akaratom s elérnék akaratomig
Útján a tettnek,
S ha valaki a halk, a már-már tétova időbel közelít,
Lehessek,
Aki eljut a tudáshoz,
vagy magányos.
Kibomolnék,
Ne hajtogassanak engem,
Mert magam hajtogatását tűrnöm maga az álság."


"Otthagyja (szóval fel se fejthető)
léted riadtan, érve, óriásnak,
úgy, hogy benned me fojtva, s értve másnap,
váltja egymást a csillag és a kő."


"Minduntalan, a szerelem tájképe mégoly ismerős,
S a templom kis udvara is panaszos nevével,
S a rettenő, titokzatos szakadék, ahol a többiek
Végzik: minduntalan mégis ketten kijárunk
A vén fák alá, leheverünk megint
A virágok közé, szemben az éggel."

Rainer Maria Rilke

"Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak,
tömd be fülem: én hallom hangtalan szád,
lábatlanul is elkúszom utánad,
és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.
Törd le karom, s megragadlak én,
szivemmel, mint egy kézzel tartalak,
fogd le szivem, agyam lobog hibátlan,
s ha lángom agyvelőmbe csap,
viszlek tovább, vére zuhatagában."