"Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem-
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyeli a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?
Moccanok épp csak-a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függyönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akira gondolok:
Téged nem látlak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése