Együtt

1.
Néha rámtör a magány érzése,
S hol van a társam?-kérdése.
Ilyenkor magamba fordulok,
Másokhoz nem szólok.
S néha sírok,
Az érzelmeimmel nem bírok.
Feltörnek belőlem, mint vulkánból a láva,
És zúdul a könnyeim zápora.
Van, hogy éjszakákon keresztül sírok,
S sokáig tükörbe nézni sem bírok.
Ilyenkor a szobámban bujdosok,
S az idő amit eltöltök egyedül nagyon sok.
Úgy élek mint egy remete,
Kinek szörnyen magányos az egész élete.


2.
Néha azt veszem észre
mikorránézek egy képre
s elgondolkozom-
mi vele a gondom, bajom,
hogy mindig kritikus szemmel nézem
s lehet, hogy egyedül végzem.
Ezt látom minden képben,
semmit sem látok szépnek, szépen.
Az életem negatív egészen.
Minden kép borúsz, szürke,
Mint egy temető képe.
Vagy oly sötét,
hogy elvesztek minden reményt.
Egész életem magányban élem,
mivel a képeket negatív szemmel nézem.
És ha tényleg egyedül végzem,
Rossz lesz, érzem.
S fölösleges az emberi létem.