Nézz rám!

A tekintet arra való,
Hogy egy ki nem mondott szó,
Amit hallasz,
De ki nem mondasz,

Ott legyen,

S az ember, ki fontos,
Értse mit mondasz,
Még ha nem is szóban,
A szemedben ott van.

Kéne valaki...

Kéne valaki, aki megvigasztal, ha sírok,
valaki, aki segít, ha írok.
valaki, aki boldog, ha boldog vagyok,
valaki, aki örül, ha jó hírt kapok.

Kéne valaki, aki amikor kell támogat,
valaki, aki ha kell pátyolgat.
valaki, akit szerethetek,
valaki, akit meg is nevettethetek.

Kéne valaki, aki velem vam most,
s majd később is,
valaki, aki velem van jóban is,
és rosszban is.
valaki, akinek megnyithatom szívem,
valaki, akinek kiönthetem lelkem.

Kéne valaki, akibe kapaszkodhatok,
ha elfogy a remény,
valaki, aki ha kell, igazán kemény.
valaki, aki segít mindenben,
valaki, akiben nem csalódok sohasem.

Együtt

1.
Néha rámtör a magány érzése,
S hol van a társam?-kérdése.
Ilyenkor magamba fordulok,
Másokhoz nem szólok.
S néha sírok,
Az érzelmeimmel nem bírok.
Feltörnek belőlem, mint vulkánból a láva,
És zúdul a könnyeim zápora.
Van, hogy éjszakákon keresztül sírok,
S sokáig tükörbe nézni sem bírok.
Ilyenkor a szobámban bujdosok,
S az idő amit eltöltök egyedül nagyon sok.
Úgy élek mint egy remete,
Kinek szörnyen magányos az egész élete.


2.
Néha azt veszem észre
mikorránézek egy képre
s elgondolkozom-
mi vele a gondom, bajom,
hogy mindig kritikus szemmel nézem
s lehet, hogy egyedül végzem.
Ezt látom minden képben,
semmit sem látok szépnek, szépen.
Az életem negatív egészen.
Minden kép borúsz, szürke,
Mint egy temető képe.
Vagy oly sötét,
hogy elvesztek minden reményt.
Egész életem magányban élem,
mivel a képeket negatív szemmel nézem.
És ha tényleg egyedül végzem,
Rossz lesz, érzem.
S fölösleges az emberi létem.

Dóritól kaptam

Az Emberiség Koponyáján
a Szerelem űl,
fenn trónol, vigyorral a száján
és szemtelenül.


Ne menj előttem,
mert én nem tudlak mindig követni.
Ne kövess engem,
mert nem tudlak mindig vezetni
Ballagj csak mellettem,
és legyél a barátom!

Versek

Remény...

Ha minden elromlik,
és úgy érzed: nincs remény,
Menj tovább, s meglátod,
az alagút végén ott a fény.
Az élet nem mindig ily kemény.
Ne hagyd el magad,
ne bánkódj, s ne sírj.




Az életről...

Becsüld meg az életed,
Mert ha meghalsz,
Visszavárod e létedet.

Ki nem becsüli életét,
Annak nem lesz jó e további lét.

Tégy, mit jónak látsz,
De az élettel ne játssz!

Mert azért élsz, hogy egyszer meghalj,
És azért halsz meg, hogy egyszer élj.


A halál békés...

Épp az a szép az egészben,
hogy halott vagy és nincs már fájdalom.
És miért lenne baj,
hogy meghaltál,
ha nem volt miért élned már.
Hát legyen béke a lelkedben,
a fájdalomnak nincs helye már.
Akiket itt hagytál ne sírjanak,
csak felejtsenek el gyorsan.
Mert a sírás nem segít,
erre csak a felejtés lehet gyógyszer.
Mert a könnyek másokra is csak bút hoznak.
Tehát a felejtés a megoldás!





Élet, Halál, Remény...

Az élet nem mindig szép,
De ne veszítsd el a reményt.
Akkor sem ha rossz, s durva,
S nem legyél emiatt mogorva.
Mert az élet lehet szép,
Mint egy csodálatos kép.
Ha meghalsz, fogd fel úgy,
Hogy előtted áll még egy hosszú út.
S az út végén mindig ott a fény,
Ez éltessen, ez legyen a remény.
A remény mindig él,
Aki bátor, s megy előre, sose fél.
S az tud igazán élni,
Aki nem tanul meg sohasem félni.

Szeretet-Gyűlölet

Gyűlölöm a hangod,
Ahogy hozzám suttog,
Gyűlölöm a kezed érintését,
Mellyel érzem bőröd selymességét.
Gyűlölöm az ajkad ízét,
Mert érzem bizsergését.
Gyűlölöm, ha simogatsz,
Mert szívem hevesen dobban.
Gyűlölöm, ha fájnak emlékeid.
Gyűlöllek, mert becsaptál,
Gyűlöllek, mert szívembe hatoltál.
Gyűlöllek, mert nem tudlak feledni.
Gyűlöllek, mert emlékeid szívemből nem tudom kitépni.
Gyűlöllek, mert szenvedek,
Gyűlöllek, mert csak Téged Szeretlek

Szerelem

Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni,
Megfúltál, úgy öleltelek
Mutatni, hogy ölelj te meg.
És sírtam is, ölelve térded,
Mert tudtam, hittem, hogy megérted.”