Nem tudom, hogy mit mondjak. Szeretnék valamit, de nem tudom, hogy mit. Az jár a fejemben, hogy... mostanában amikor beszélünk, szinte mindig ugyan az az a menete az egésznek.
Valamit nem jól csinálok. Változtatnom kéne valamin. Tényleg mindig a legrosszabbat látom mindenben. És ez nem jó. Tudom, azt mondtad, hogy így vagyok jó, ahogy vagyok, de mégis mindig van valami... és tudom, hogy ezt már átrágtuk párszor. Ahogy ezt az egészet, de... nem tudom.
Sóhajtottam egy nagyot.
Belegondoltál már, hogy mi lenne, ha nem ismernénk egymást? Ha 'nem találtunk volna egymásra'? Hogy akkor mi lenne?
Én igen.
Gondolom, most azt kérdeznéd, hogy mire jutottam. Arra, hogy valószínűleg ugyan úgy ellennénk, mint mielőtt megismertük egymást. Talán úgy gondolnánk, hogy jól el vagyunk. Pedig nem. Legalábbis szerintem. Így viszont teljesen más. Ez így sokkal, de sokkal jobb. Ugyanis megismerhettem, egy – szerintem – végtelenül türelmes és kedves embert. Valakit, aki mindig próbál vidám lenni, még akkor is, amikor valami bántja. Aki bármikor képes elviselni. És igen, ezt is megbeszéltük már. Ki kéne találnom valami újat, nem? De.
Abbahagytam az írást, és elkezdtem gondolkozni.
Érdekes. Egy ideje így írok. Neked címezve. Előtte viszont teljesen máshogy írtam. Akkor még nem tudtál róla. Fura. És most...
Szeretnék valami igazán csöpögőset mondani. De most nem jut eszembe semmi olyan.
Lehet, ezt nem kellett volna...
Úgy döntöttem, hogy ennyi volt mára az írás. Fogtam és elraktam a lapot a többi közé, majd fölálltam, átmentem az ágyamhoz, és lefeküdtem aludni.
Je reve de toi. Nem csak úgy mondom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése