Ma este...

Azt gondoltam, kibírom,
Azt hittem, tudom,
De rájöttem, hogy mégse,
S a csalódás nagy erővel tört rám.

Azt gondoltam, elbírok vele,
Azt hittem, túljutok rajta,
De rájöttem, hogy mégse,
S a szomorúság nagy erővel tört rám.

Azt gondoltam, majd legközelebb,
Azt hittem, sikerülni fog,
De rájöttem, hogy mégse,
S a düh nagy erővel tört rám.

Íme a titkos küldetés...

Aki érti érti, aki nem nem. :)
Kérdezni lehet nyugodtan :)



Kell az ölelésed,
vágyom rá.
Kellenek a biztató szavaid,
a kedves pillantásod,
amivel nézel rám.
Kell,
hogy itt legyél velem,
nem akarok egyedül lenni,
magányságba és szomorúságba
burkolózni.
Kell az érintésed,
ahogy bőröd
az enyémhez ér.
Kell a közelséged,
hogy tudjam,
valakinek számítok,
valakinek jelentek
valamit.
Kell a jókedved,
a vidámságod,
ahogy engem is átjár.
Kellenek vigasztaló szavaid,
érintéseid,
amikkel jelzed:

"Itt vagyok neked!".

Kell a hallgatásod,
amikor kiöntöm
neked szívem-lelkem.
Kell,
hogy halljam,
valaki megbízik bennem,
elmondja,
miért örül,
mi bántja,
mi történik vele
napról napra.
Kell az a kedves mosolyod,
hogyha kell,
tudatod:

"Nem jó ez így, hagyd!".

Kell,
hogy valaki itt legyen velem,
hogy átérezze,
mi történik velem,
megértse,
mit miért teszek.

Kell egy társ.
Kellesz nekem!



S mégis,
sírtam már miattad,
nevettem már rajtad és veled.
S mégis ott voltál,
vártál,
s nem mentél.
S mégis biztattál,
elmondtad a véleményed.
S mégis mindig támaszon voltál,
mikor haragudtam mindenre,
az egész világra...

...rád nem tudtam sose.

S mégis velem voltál eddig...

...most már maradj velem mindig!

Levegő

Ha levegő lennék, mindig ott lennék, ahol te,
s mindig én ölelnélek körbe.
Lágy szellőként simogatnálak,
egyetlen szeretőmként csókolnálak.

Veled lennék örökkön, s örökké,
Veled lennék örökkön, s örökké.

Álom

Álmodj, s hidd,
hogy valóra válik.
Álmodj, s tudd,
hogy ha rossz elfut.
Álmodj, s érezd, mit érezned kell,
s mond: 'álom, gyere értem el!'

Unalom...

Szép estét, emberek!

Halálra unom magamat, alkotói válság van, stb.
Semmi nem jut eszembe!!! Mit írjak? Hova kéne írnom? Miért nincs semmi ötletem??? Nem tudom. És ez a baj! Ha már ezeket sem tudom, akkor mégis miért csinálom?? Újabb nem tudom.
Nem jó ez így!!! :(
De valamit akkor is hozok nektek. Csak azért is, hogy megmutassam, hogy még ha válság van akkor is kitalálok valamit.
(Jó, oké, vannak novelláim, kisebb történeteim amik még nincsenek felrakva, de amíg nem fejezem be őket nem is lesznek.)
Szóóóóval...
Legyen a címe ennek a mini-történetnek...

Egy unalmas este (hmm, milyen eredeti cím, nem? xD)


Este volt. Minden sötétségbe borult, még az orrom hegyéig is alig láttam el. A lámpák... egy szóval úgy tudnám jellemezni az állapotukat, hogy... hát... kampec.
Na de az ember ilyenkor azt kérdezné, hogy mit keresek én egy tök sötét, tök kihalt utcában egyedül az éjszaka közepén? Megmondom én!
Vadászok.
Ne tessék semmi különösre gondolni. Nem kell semmi misztikumot belegondolni ebbe az egészbe. Egyszerű, normális - na jó ezt páran kétségbe szokták vonni, néha még én is, de hát senki sem lehet tökéletes... - ember - igen tényleg ember. Nem vámpír, nem is vérfarkas, se semmi ilyesmi. Csak ember. - vagyok. Történetesen egy rendőr. Gondolom így már érthető ez a "vadászok" szöveg. Legalábbis remélem. Ha nem, tessék szólni, szívesen elmagyarázom, időm annyi, mint a tenger! Kivéve persze, amikor nem. Na de az már megint más tészta.
Visszatérve az eredeti mondanivalómra, a járőr kocsiban ülök és autózgatok körbe, körbe, körbe és így tovább. Már harmadik éjszaka ugyan azon a környéken, alvás nélkül. Hiányzik. Mármint az alvás. Szeretek aludni! De nemsokára haza mehetek és akkor bezuhanok az ágyba. És nem nyafogok itt a társamnak, aki csak kis ideig a társam (szerencsére... elég kibírhatatlan egy ember...) így is mindig én vagyok a célpont minden ökörségnek, ugyanis ezen a kapitányságon én vagyok az egyetlen nő. Gondolhatják, milyen csúcs lehet. De szerencsére ott van nekem a kedves és aranyos, na és nem mellesleg hatalmas Dawson. Jó, oké, nem azt mondom, hogy mindenki ellenem van a kapitányságon, mert ahogy elnézem szeretnek. Ugyanis nő létemre elég kemény vagyok, és fura humorom van (fura=kicsit morbid) és ez a többségnek tetszik a fiúk közül bent, de persze van aki nem csipázza. Nagyon nem. Oké, azt hiszem mára ennyi elég belőlem.
-Brooks, mit csinál? Nem látja, hogy...?
-De, látom és nem érdekel. Ez van. De ha akar akkor odamehet hozzájuk és megkérdezheti, hogy: 'Szép jó estét maguknak, akik bűnözőknek néznek ki és akkorák, mint egy ruhás szekrény! Nem szeretnék beleavatkozni a dolgukba, de mit csinálnak?'. De ha össze akarja veretni magát csak tessék. - mondtam és megállítottam a kocsit. - Szerintem elég akkor odamenni ha tényleg csinálnak valamit. Ha csak állnak ott és mutogatják rossz arcú önmagukat, akkor hagyjuk békén őket.
-De...de...- hápogott - mi van akkor, ha készülnek valamire?
-Akkor majd szépen kiszállunk, és lerendezzük. De amíg nem csinálnak semmit addig mi sem. Ez olyan mintha én le akarnám tartóztatni magát, mert nem tetszik a frizkója.

Cran csak bámult rám tátott szájjal. Hagytam, hadd tátsa. Legalább több levegő jut abba a nagy és okoskodó fejébe.
Újra elindítottam a kocsit és kicsit arrébb leparkoltam. Figyelje azokat a fickókat, ha úgy tetszik neki.
-Bemegyek valami ehetőért. Hozzak magának valamit? - kérdeztem unott hangon.
-Nem, köszönöm. Nem vagyok éhes. - vágta hozzám. Ide sem nézett, folyton azokat a szerencsétlen embereket bámulta.
-Én igen, úgyhogy majd jövök. Vigyázzon addig a kocsira és azokra az elvetemült bűnözőkre. - mosolyogtam a képébe gonoszan, mikor felém fordult.
-Ne aggódjon, vigyázok.
-Szuper. - mondtam majd kiszálltam a kocsiból és átmentem az út túloldalára a gyors étterembe.
Vettem egy nagy adag sült krumplit és egy kicsi üveg kólát majd visszamentem az én édes-drága társamhoz.
-Na, hány törvényt szegtek meg amíg bent voltam?
-Egyet sem.
-Tényleg? Mi ütött beléjük? Lehet, hogy áttértek a jó útra? lehet hogy a következő csapat embert láttuk akikből rendőr lesz? Tyűha...
-Maga igazán idegesítő, Brooks, tud róla?
-Mintha mondták volna egyszer-kétszer...
-Nő létére igazán...
-Igazán, mi? - váltott fagyosba a hangom. Cran szemében mintha... félelem csillant volna?! Hú...
-Semmi.
-Csúcs. Akkor mehetünk?
-Igen.
És miután megkaptam Crantől az engedélyt, elindultam. Nagyjából húsz perc múlva értünk a kapitányságra. Bementünk, én erre, ő arra. Összeszedtem a cuccaimat és elhúztam a csíkot, egyenesen
haza.
Végre, pihenés!




Hát, ennyi lett volna. Legközelebbi unatkozásos válságomkor lehet, hogy folytatom. Talán. Majd kiderül.
Ha tetszett, örülök. Ha nem, akkor sajnálom. Bárhogy is, örülnék pár kommentnek :P
Majd jelentkezek :)
Addig is viszlát mindenkinek!

Bonnie

Egyedül...

Jó lenne egyedül lenni.
Messze mindentől és mindenkitől.
Egy olyan emberrel kettesben akiben tökéletesen megbízok.
Akit szeretek.
Valakivel, aki együtt nevet velem, vagy megvigasztal ha kell.
Aki viszont szeret engem.
Aki szintén megbízik bennem.
Akihez odabújhatok, ha belülről mardos a fájdalom.
De hol találok ilyet?
Van ilyen egyáltalán?
Talán.
Lehetséges.
Nem tudom.
És ha van is, hol van?
Most miért nincs itt velem?
Most szükségem lenne rá.
Érzem a kínzó fájdalmat.
Itt, a szívem tájékán.
Szomorúság emészt.
Szeretnék odabújni valakihez, aki átölel.
Nem akarok többé egyedül lenni, nélküle.
Kell nekem.
Szükségem van rá!

Nézz rám!

A tekintet arra való,
Hogy egy ki nem mondott szó,
Amit hallasz,
De ki nem mondasz,

Ott legyen,

S az ember, ki fontos,
Értse mit mondasz,
Még ha nem is szóban,
A szemedben ott van.

Kéne valaki...

Kéne valaki, aki megvigasztal, ha sírok,
valaki, aki segít, ha írok.
valaki, aki boldog, ha boldog vagyok,
valaki, aki örül, ha jó hírt kapok.

Kéne valaki, aki amikor kell támogat,
valaki, aki ha kell pátyolgat.
valaki, akit szerethetek,
valaki, akit meg is nevettethetek.

Kéne valaki, aki velem vam most,
s majd később is,
valaki, aki velem van jóban is,
és rosszban is.
valaki, akinek megnyithatom szívem,
valaki, akinek kiönthetem lelkem.

Kéne valaki, akibe kapaszkodhatok,
ha elfogy a remény,
valaki, aki ha kell, igazán kemény.
valaki, aki segít mindenben,
valaki, akiben nem csalódok sohasem.

Együtt

1.
Néha rámtör a magány érzése,
S hol van a társam?-kérdése.
Ilyenkor magamba fordulok,
Másokhoz nem szólok.
S néha sírok,
Az érzelmeimmel nem bírok.
Feltörnek belőlem, mint vulkánból a láva,
És zúdul a könnyeim zápora.
Van, hogy éjszakákon keresztül sírok,
S sokáig tükörbe nézni sem bírok.
Ilyenkor a szobámban bujdosok,
S az idő amit eltöltök egyedül nagyon sok.
Úgy élek mint egy remete,
Kinek szörnyen magányos az egész élete.


2.
Néha azt veszem észre
mikorránézek egy képre
s elgondolkozom-
mi vele a gondom, bajom,
hogy mindig kritikus szemmel nézem
s lehet, hogy egyedül végzem.
Ezt látom minden képben,
semmit sem látok szépnek, szépen.
Az életem negatív egészen.
Minden kép borúsz, szürke,
Mint egy temető képe.
Vagy oly sötét,
hogy elvesztek minden reményt.
Egész életem magányban élem,
mivel a képeket negatív szemmel nézem.
És ha tényleg egyedül végzem,
Rossz lesz, érzem.
S fölösleges az emberi létem.

Dóritól kaptam

Az Emberiség Koponyáján
a Szerelem űl,
fenn trónol, vigyorral a száján
és szemtelenül.


Ne menj előttem,
mert én nem tudlak mindig követni.
Ne kövess engem,
mert nem tudlak mindig vezetni
Ballagj csak mellettem,
és legyél a barátom!

Versek

Remény...

Ha minden elromlik,
és úgy érzed: nincs remény,
Menj tovább, s meglátod,
az alagút végén ott a fény.
Az élet nem mindig ily kemény.
Ne hagyd el magad,
ne bánkódj, s ne sírj.




Az életről...

Becsüld meg az életed,
Mert ha meghalsz,
Visszavárod e létedet.

Ki nem becsüli életét,
Annak nem lesz jó e további lét.

Tégy, mit jónak látsz,
De az élettel ne játssz!

Mert azért élsz, hogy egyszer meghalj,
És azért halsz meg, hogy egyszer élj.


A halál békés...

Épp az a szép az egészben,
hogy halott vagy és nincs már fájdalom.
És miért lenne baj,
hogy meghaltál,
ha nem volt miért élned már.
Hát legyen béke a lelkedben,
a fájdalomnak nincs helye már.
Akiket itt hagytál ne sírjanak,
csak felejtsenek el gyorsan.
Mert a sírás nem segít,
erre csak a felejtés lehet gyógyszer.
Mert a könnyek másokra is csak bút hoznak.
Tehát a felejtés a megoldás!





Élet, Halál, Remény...

Az élet nem mindig szép,
De ne veszítsd el a reményt.
Akkor sem ha rossz, s durva,
S nem legyél emiatt mogorva.
Mert az élet lehet szép,
Mint egy csodálatos kép.
Ha meghalsz, fogd fel úgy,
Hogy előtted áll még egy hosszú út.
S az út végén mindig ott a fény,
Ez éltessen, ez legyen a remény.
A remény mindig él,
Aki bátor, s megy előre, sose fél.
S az tud igazán élni,
Aki nem tanul meg sohasem félni.

Szeretet-Gyűlölet

Gyűlölöm a hangod,
Ahogy hozzám suttog,
Gyűlölöm a kezed érintését,
Mellyel érzem bőröd selymességét.
Gyűlölöm az ajkad ízét,
Mert érzem bizsergését.
Gyűlölöm, ha simogatsz,
Mert szívem hevesen dobban.
Gyűlölöm, ha fájnak emlékeid.
Gyűlöllek, mert becsaptál,
Gyűlöllek, mert szívembe hatoltál.
Gyűlöllek, mert nem tudlak feledni.
Gyűlöllek, mert emlékeid szívemből nem tudom kitépni.
Gyűlöllek, mert szenvedek,
Gyűlöllek, mert csak Téged Szeretlek

Szerelem

Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni,
Megfúltál, úgy öleltelek
Mutatni, hogy ölelj te meg.
És sírtam is, ölelve térded,
Mert tudtam, hittem, hogy megérted.”

Shiver

Sam:


"Te vagy a második bőröm
nyaraim-teleim-őszöm
Kikelet átkelni érted
s e veszteség csodaszép, érzed?"

"Leváltván bőrömet
csak a pillantásom marad,
min át fejembe láthatsz:
Enyémnek tudd magad!"

"Ujjad mintáz az arcomon
Nem rajzolhatod át lényem új alakját
Bensőmben rejtem
mióta melletted fekszem, melletted fekszem."

"Nyáron szerettem őt meg, ó édes nyári lány,
Nyárból teremtett meg, ó édes nyári lány,
Telünk jó volna még, ó édes nyári lány,
De hevem nem elég, ó édes nyári lány.

Nyár, mikor mosolyog, s gyerekként kacagok,
Életünk nyara ez, nyújsuk hát, hosszú lesz.
Tenyerén forróság, tenyerén nyári szél,
Légy a mindenünk, nyár, boldoggá tehetnél."

"reszketés, zuhanás, ránt a semmi
nyújtom feléd kezem
jeges vész, elveszem
e törékeny szerelem
csak arra jó
hogy hangozzék
a búcsúszó?"

Rainer Maria Rilke-A csend

"Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem-
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyeli a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?

Moccanok épp csak-a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függyönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akira gondolok:
Téged nem látlak."

Rainer Maria Rilke-Shiverből

"Magányom nem elég
Hogy életem szentre váltsam,
A világban semmi vagyok, S túl sok, hogysem eléd
Állhatnék, mint puszta dolog
Bölcs és sötét.
Akarom akaratom s elérnék akaratomig
Útján a tettnek,
S ha valaki a halk, a már-már tétova időbel közelít,
Lehessek,
Aki eljut a tudáshoz,
vagy magányos.
Kibomolnék,
Ne hajtogassanak engem,
Mert magam hajtogatását tűrnöm maga az álság."


"Otthagyja (szóval fel se fejthető)
léted riadtan, érve, óriásnak,
úgy, hogy benned me fojtva, s értve másnap,
váltja egymást a csillag és a kő."


"Minduntalan, a szerelem tájképe mégoly ismerős,
S a templom kis udvara is panaszos nevével,
S a rettenő, titokzatos szakadék, ahol a többiek
Végzik: minduntalan mégis ketten kijárunk
A vén fák alá, leheverünk megint
A virágok közé, szemben az éggel."

Rainer Maria Rilke

"Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak,
tömd be fülem: én hallom hangtalan szád,
lábatlanul is elkúszom utánad,
és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád.
Törd le karom, s megragadlak én,
szivemmel, mint egy kézzel tartalak,
fogd le szivem, agyam lobog hibátlan,
s ha lángom agyvelőmbe csap,
viszlek tovább, vére zuhatagában."