Artie története

Artair McKnight

A jövő emléke

Jared Birch sosem volt átlagos srác. Jared Birch nem játszott focit a többiekkel, nem nevetett eleget, nem foglalkozott számítógépes játékokkal, és nagyon kevés barátja volt. A tizenhat éves Jared Birch különös fiúnak született, és mindenki úgy is kezelte, mintha különc lenne…

Jared otthona a skóciai Spirit Glenben volt, ahol a legendák olyan mélyen éltek az emberekben, hogy némelyiket évszázadokon keresztül őrizték a gyermekeiknek. Így maradt meg a Szobák Hagyománya is, amely eredetileg a Kunyhók Titka nevet viselte. A hagyomány azt követelte minden szülőtől, hogy zárjon el bizonyos titkokat a gyerekei elől. A titkokat külön szobában kell tartaniuk, és a kulcsot csak akkor adhatják oda a gyerekeiknek, ha betöltötték a tizenhatodik életévüket. Spirit Glen lakói már évek óta megegyeztek egy közös ünnepnapban, amikor a falu összes tizenhat éves szülöttének átadják a kulcsokat.

Ez a nap most elérkezett a tízedik osztályosok számára, és minden tizenhat éves fiú és lány izgatottan sietett hazafelé.

A csípős hideg szél cserepesre fújta Jared száját, s majdnem lelökte a kalapot a fejéről. Ezen a napon mindenki ezt a kalapot csúfolta rajta. Senki sem hordott ilyet a suliban, természetes hát, hogy furcsán mustrálták a folyosókon. Egyedül Jared barátja, a cserfes Amy nem bántotta érte. Ő csak lelkesen követte a szemüveges, barna hajú fiút, amint hazafelé tartott.

– Te is kíváncsi vagy?

Jared botladozva sétált a macskaköves kis utcán, és bal kezével lefogta a kalapját.

– Mire?

– Na, vajon mire? – nevetett Amy. – Ma te is láthatod a titkot!

– De nekem nem adják oda a kulcsot, mondtam már – sóhajtott Jared, és szomorkásan nézett a fekete hajú lányra. Hatalmas, aranybarna szeme volt. Vonzotta a tekintetét. – Akkor sem adják oda, ha tizennyolc éves leszek.

– Miért csinálják ezt veled? Ez nem igazságos! Emlékszel, amikor a bátyám kinyitotta a szobáját, és több tucat biciklit talált benne? Még mindig imádja őket.

– Hát, én nem csípem a bicikliket – vont vállat Jared, és a messzi, hangás hegyekre nézett. Szerette Skóciát. Legalább annyira, mint Amyt.

– De találhatnál benne könyveket, vagy kincset is!

– Tudom.

Amy a fiú mellé lépett, és megfogta a kezét. De Jared még mindig bizonytalan volt. Vajon tényleg szerette őt a lány? Ő nem bírt rendesen udvarolni, szerencsétlennek érezte magát. Most is csak elpirult, hebegett egy sort, és csöndesen gyalogolt vele.

Amy házához érve megtorpantak egy kicsit, s összeölelkeztek. Ez rövid ideig tartott, és Jared nemsokára már egyedül találta magát. Keserédes hangulatban, lehajtott fejjel haladt tovább. Aztán később a sárga levelű fákat vizslatta, ahogy az erős szél rezgette a gallyaikat. Az aranyló napkorongot eltakarták a sötétszürke felhők, és esővel fenyegették Spirit Glen lakóit. Jared viszont szerette az esőt. Sok olyan dolgot szeretett, amelyet mások utáltak. Például a széles peremű, fekete kalapját. Végre felnevetett ezen. Hiszen Amy is szerette a kalapját. Ó, a drága Amy! Ez már nem csak barátság volt… Nem maradhatott az!

Jared hamarosan hazaérkezett, s benyitott a szürke kis kőház kapuján. Ekkor kezdett el csöpögni az eső, és nagyot koppant a kalapon. A fiú enyhén elmosolyodott, és belépett az előszobába. Odabent csak egy fehér macska fogadta barátságos közeledését, s végig követte a lépteit. Jared a fogasra akasztotta a farmerkabátját, és átvonult a nappaliba. Még mindkét szülője dolgozott, úgyhogy elfoglalta a nagy, piros kanapét, és ott rajzolgatott órákon át. Szerette azt gondolni, hogy a rajzai életre kelhetnek. Csöndes magányában saját birodalmakat épített a füzetlapokon, s olykor úgy érezte, hogy bennük megtalálta a boldogságát. Ám amikor kiszakadt a képzelet világából, rá kellett ébrednie, hogy Spirit Glenben van az ő otthona. Ezért utálta Spirit Glent. Minden szépet el akart venni tőle, és gátlásokkal átkozta őt.

Miután lerajzolta Amyt, ahogy ölelkeznek, hátradőlt a kanapén, a zöld szőnyegre dobta a füzetét, s meredten bámulta a fehér, fagerendás plafont. Egy kövér pók szőtte rajta a hálóját, és sietős léptekkel iszkolt az ezüstcsillár felé. Ott várta az egyik ínycsiklandó falat, egy szerencsétlenül járt légy. A fehér cica felugrott Jared ölébe, s onnan nézte a pókot.

– Te mindig mellettem állsz, ugye, Jasper? – kérdezte a fiú a macskát.

Jasper nagy, kék szemekkel fordult Jared arca felé, aztán újra az ízeltlábút stírölte.

– Szerinted is igazságtalanok anyáék?

A macska nyávogott egyet, és elterült Jared hasán.

– Szóval szerinted is… – Az ifjú művész mély levegőt vett, és lehunyta a szemét. – Én leszek az első spirit gleni gyerek, aki nem tudja meg a titkát. Totál szívás.

Jared megsimogatta a cicát, mire az hangosan dorombolni kezdett, s teljesen elfeledkezett az éhes, puffadt pókról. Közben telt-múlt az idő, a nappali toronyórája nagyokat kattogott, a napkorong süllyedni kezdett nyugaton, és folyamatosan zuhogott az eső. A cseppek kíméletlenül ütögették a kerti fák leveleit, a sötétség pedig lassan a zöld, felföldi tájra ereszkedett.

Jared ezalatt végig csak feküdt, és Jasperrel játszadozott. Unalmában kósza gondolatok látogatták meg az elméjét, s egy pillanatra sem hagyták nyugodni. Először természetesen Amy állt eme gondolatok középpontjában, de aztán valami más átvette a helyét. Egy ötlet villant be Jared gátlásokkal és zavarodottsággal teli agytekervényeibe. Száz százalékig biztos volt benne, hogy a szülei későn érnek haza a munkából. A porcelángyár gőzerővel dolgoztatta őket, hogy este nyolcig robotoljanak a „gépezetben”. Na már most, ha nincsenek otthon, Jared akár meg is találhatja a titkos szoba kulcsát. A tizenhat éves osztálytársai már minden bizonnyal a kincseik között ugrándoznak örömükben. De most az ő ideje is eljött!

Az ifjú művész felugrott az ágyról (szegény Jasper bánatára), és megrohamozta a nappali szekrényeit. Akár azokban is találhatott volna egy rejtett rekeszt, a titkos szoba kulcsával. Ellenben a nappaliban nem járt szerencsével. Felrobogott az emeletre a csigalépcsőn, és meg sem állt a szülei hálószobájáig. Mosolyogva tette kezét a kilincsre, de az ajtót zárva találta. Dühösen fújtatott, mire Jasper azonnal mellette termett. Felemelte a mancsát, és búsan nyávogott.

– Nem rád vagyok mérges, Jaspy, de most nincs időm játékra! – morogta Jared, s egészen tébolyult módon próbálta kinyitni az ajtót.

A titok vonzotta őt. Mi lehet a szobán túl? Nem igazán a kincs érdekelte őt, hanem a felfedezés. Különbnek találta magát a többi embernél, de megkövetelte azokat a jókat, amelyekből esetenként kimaradt. Nos, nem akart kimaradni ebből a jóból.

Végigpörgött előtte néhány akciófilm, ahol a főhős betöri az ajtót, úgyhogy ő is megpróbálkozott vele. A folyosó másik végébe állt, és nagy nekifutással az ajtónak rohant. A válla nagy robajlás kíséretében ütközött a barna fával, s az ajtó kiszakadt a keretéből. Jared szó szerint bezuhant a hálószobába, és végiggurult a kék lepedős ágyon. A szíve hevesen zakatolt, de nevetni támadt kedve. Jasper viszont olyan őrülten nyávogott, hogy ki kellett tenni a folyosóra.

– Jaspy, most már maradj csöndben! – fenyegette Jared, majd gyorsan folytatta a kulcs keresését.

Belebújt a tükrös szekrénybe, benézett az ágy alá, kihúzogatta az éjjeli asztalka fiókjait, és végezetül a padlódeszkákat kezdte vizslatni. Ekkor Jasper ismét visszatért, s konokul leült az egyik kilazult deszkára. Jared gyanúsan méregette őt, majd felnevetett.

– Véded a kulcsot, mi? Na, menj onnan, légy szíves! – Jared arrébb rakta a cicát, és a körmeivel próbálta felfeszegetni a padlódeszkát.

Hosszú percek elteltével végre sikerült kiemelnie, és meg is találta alatta az aranyló, régies kulcsot. A győzelem mámora nyomban elöntötte a lelkét, s annyira feltüzelte, hogy rakéta módjára száguldott le a lépcsőn. Jasper még mindig követte, de amikor a fiú eljutott a pinceajtóig, azonnal bevágta előtte.

Odabent felkapcsolta a gyenge erejű villanyt, s izgatottan végighaladt a borosüvegek és ládikók között. Egy boltíves, rúnajelekkel ellátott kapu várt rá. Ez volt a kapu a titokhoz. Átjáró a kincséhez. Jared nem habozott. Bedugta a kulcsot a zárba, elfordította, lenyomta a vaskilincset, és benyitott.

Először csak őrjítő fényességet látott, de amikor beljebb lépett, a szeme hozzászokott a tündéri ragyogáshoz. A túlvilág őrzői alkották meg ezt a szobát, látszott is a berendezésén. A kerekded formájú, változatos színvilágú könyvespolcok, asztalkák és szekrények között egy hatalmas kőmedence várta Jaredet. A medencében tiszta víz gőzölgött.

A fiú kíváncsisága annyira határtalan volt, hogy egy momentumig sem gondolkodott a meghátráláson. A kőmedence fölé hajolt, és belenézett a víztükörbe.

Egészen elkábult attól, amit látott…

Egy fiatal, tehetséges fiú felcseperedik Spirit Glenben, s bár sokan csak gúnyolódnak rajta, ő hírnévre tesz szert. Festményeit a világ milliói dicsőítik, de a férfinak csak egyetlen dicséret esik igazán jól. Egy gyönyörű lány szavai. El akarja venni feleségül…

Ám az esküvő napján történik valami… valami hihetetlen, váratlan dolog. Jared szíve majd’ kiugrik a helyéről. Borzalom! Téboly! Rettegés! Jared csak ezt látja. Egy éles kanyar, egy fékezés, egy nagy ütközés. Aztán egy pillanatnyi semmi. Majd a semmiből egy fényes alagút, egy földöntúli birodalom bontakozik ki.

Egy mennyország. Jared Birch mennyországa.

Kedves Artie!

Majdnem azt mondtam rá: tökéletes! De sajnos nem tudom. Én még kíváncsi lettem volna, hogy mit szólnak Jared szülei, amikor megtudják, hogy a fiuk, akaratuk ellenére, kinyitotta az ajtót. Vagy, hogy megtudják-e egyáltalán. (Mondjuk az a betört ajtó elég feltűnő jelenség lehet... :))

és azt sem értem teljesen, hogy hogyan kapcsolódik a történet a címhez.

Ettől függetlenül nekem nagyon tetszett! Köszönöm, hogy elolvashattam! :)