Nem tudom, mit gondoljak. Igazából lassan semmit sem tudok már. Még azt sem, amit eddig igen. Annyi kérdésem lenne. Annyi válaszom lenne... Kész káosz van a fejemben.
Vagyis... pont, hogy nincs. Tudom, mit akarok! Csak félek kimondani. Elmélkedhetek rajta évekig, ha nem merem majd kimondani azt, amit, és amikor kell. Akkor semmire sem megyek vele. Csak van, és fájdítom a szívemet. Ennyi.
Mégis... amit nagy nehezen kinyögök... áhh, mindegy. Hagyjuk inkább ezt az egészet! Úgyis tudod, hogy én vagyok. Úgyis tudod te is, hogy ennek semmi értelme. Csak hablatyolok itt össze vissza, pazarlom mások idejét. Ennyi az egész. Semmi több.
De mégis... én így adom ki. Leírom. Bármi van, írok.
Sóhajtottam egy nagyot, és csak néztem a papírt. Majd azon kezdtem gondolkozni:
Biztos vagyok én ebben? Naná, hogy nem! Olyan mértékű határozatlansággal rendelkezem, hogy ha gyurma lenne, kijönne belőle egy egész ember.
Mindig ott van vége, ahol a „legizgalmasabb”. Ami jó is, meg nem is. Jó, mert így van időnk átgondolni bőven a dolgokat. Nem jó, mert így kétségek közé, kérdések közé esünk.
És várnunk kell.
A kezemben volt a toll. Elkezdtem pörgetni.
Tudod... ha igazán belegondolok, igazad van. Én vagyok a hülye, amiért ezt csinálom. De... sose voltam jó abban, hogy kifejezzem az érzéseimet, vagy gondolataimat. Szóban sem, és máshogy sem. Csak úgy talán, hogy leírtam. Leírom. Kitalálok hozzá egy történetet, mások mögé bújok. Nekem nincsenek is érzelmeim. Az csak másoknak van.
Meguntam a tollal való játszadozást, így leraktam magam mellé az asztalra, és csak néztem a félig üres papírt.
Megértelek, ha már nem tudod, mit higgy, vagy mit gondolj. Akkor is megértelek, ha az gondolod, hogy megőrültem, és csak egy dilinyós vagyok, akivel összehozott a sors.
Mereven bámultam a papírt.
Csak az a bajom, hogy még ha nem is látszik rajtam, de nagyon tudok kötődni másokhoz. Bármennyire is úgy tűnik, hogy nincsenek érzelmeim, belül érzékeny vagyok. Akár a legkisebb dolgon is képes vagyok elsírni magamat. Hát igen... ez vagyok én...
Nem bírtam tovább. Megfogtam a papírt, összegyűrtem, és szépen belehajítottam a kukába. Elég volt ebből!
Te tudod. Azok a te gondolataid.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése